Nagyon megbüntették a Louis Vuitton tulajdonosát

Nagyon megbüntették a Louis Vuitton tulajdonosát bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
image2

Nyolcmillió eurós büntetést szabott ki a francia pénzügyi felügyelet (AMF) az LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton SA-ra abban az eljárásban, amelyet az Hermes International SCA kezdeményezett tavaly a világ legnagyobb luxusipari csoportja ellen

A történet 2010 októberére nyúlik vissza, akkor derült ki, hogy az LVMH 17,1 százalékos részesedést szerzett az Hermesben – vezető brandje, a Louis Vuitton nagy riválisában – , azóta sem teljesen tisztázott módon. Az biztos, hogy a tulajdonrész egy hányadát  részvénycserés ügyleteket takaró banki derivatívák felvásárlásával szerezték meg, az is valószínű, hogy a vevő segítségére voltak a 175 éves divatházat ellenőrző család egyes tagjai is. Azóta az LVMH 22,6 százalékra növelte tulajdonrészét – többre nehezen mehet, mert a család tavaly némi belső viták után észbe kapott – és egy holdingba vitték be az Hermes több mint felét. Ekkor fordultak az AMF-hez is az LVMH tulajdonszerzési módszerei, illetve bennfentes kereskedelem gyanúja miatt, az LVMH pedig ellenkeresetet nyújtott be, rágalmazás, zsarolás és tisztességtelen verseny miatt.A felügyelet egyelőre csak az Hermes keresetében döntött: nem vetették ki a maximális, 10 millió eurós szankciót, de megállapították, hogy az LVMH “szokatlan módon” jutott részvényeihez, ráadásul nem tett eleget a tájékoztatási követelményeknek. Az LVMH fellebbezett a szerinte megalapozatlan döntés ellen.

 

Forrás: napi.hu

A hozzászólás le van zárva.

Fejlesztette: Gamber WebMűhely